Második álom.*

Második álom.*

Emily ismét reszketve forgolódott ágyában. Nehezen tudta magát rá szánni az alvásra, félt, hogy ismét rémálma lesz és azon a szörnyű helyen találja magát.

Félelme nem bizonyult hiába valónak, hisz alig hogy lehunyta gyönyörű szemeit, ismét a koszos és büdös cellában találta magát, ahol előző éjjel. Pár másodperc múlva megjelent a lény, mely tegnap éjjel is elragadta a remegő lányt, aki ezúttal minden erejét összeszedve kapálózott a csápok között. Erőfeszítései hiába valóak voltak, újra kinyílt a faajtó, ahol minden szem rászegeződött, majd a földre dobta a lány.

A lány nehézkesen talpra állt és töretlenül nézett a felé közeledő fekete alak szemébe. 

- Köszöntelek ismét köreikben. - Mosolygott a lányra gonoszul, miközben kitárt karokkal fordul körbe a teremben.

- Miért vagyok itt? - Hangja közel sem csengett, olyan határozottan, mint ahogyan azt Ő szerette volna, sokkal inkább hangozott egy gyermek vékony elkeseredett segélykiáltásához.

- Gondolom te is hallottál már az angyalokról. Isten hű szolgáiról, akik az emberiséget szolgálják. - Mondta unottan. - Minden angyal természeténél fogva jó. Persze vannak kivételek, itt vagyunk például mi, bukottak. A szeráfok az angyalok karának elsői közé tartoznak, ők voltak azok akiket a Teremtő elsőként teremtett az angyalok közül. Ők az ószövetség kegyetlen bosszúállói, akik lesújtanak az emberiségre, mikor  isten csalódik az emberekben. Módszereik közel sem voltak barátságosnak, sokkal inkább erőszakosak és kegyetlenek. Hanyatlásuk akkor következett be, mikor a Megváltó született. A bosszúállást pedig felváltotta a megbocsátás. Így rájuk már nem volt szükség az emberek között, az Úr visszahívta Őket. Makacs hitbuzgóságuk miatt, nem mind téretek vissza, szellemük tovább élt az emberek között. Néhányan képesek egyesülni a halandókkal így megszállva a testet. -  Lelkesen magyarázott a lánynak, aki igyekezett mindent felfogni, több-kevesebb sikerül. Emily üveges tekintettel hallgatta végig a fekete alakot, aki teljesen elmerült mondandójában. Fogalma sem volt róla, hogy mi köze az angyaloknak hozzá, vagy éppen fordítva.

- Nem értem. - Felelte szemlesütve a szőke szépség.

- Most mondanám a lényeget, ha nem vágnál közbe. - Mordult rá. - Tehát, édesanyád, egy szeráf volt, apád pedig bukott. A történetem során, még nem fordult elő, ilyen eddig. Nem tudhatjuk, hogy jó vagy e vagy rossz, de annyi biztos, hogy a szabálymániások a véredet akarják. Míg nem derül ki, hogy melyik oldalhoz tartozol és milyen képességekkel rendelkezel, addig itt maradsz biztonságban. Te lehetsz a világ legerősebb angyala.

- Ez nevetséges. Ez csak egy buta álom. - Zavarodottan járkált a lány össze-vissza, miközben idegesen tördelte ujjait. Olyan volt, akár egy megtébolyult ember, aki elvesztette józan eszét. Csak járkált összevissza, könnyei megállás nélkül törtek elő, mély kék szemeiből eltorzítva hibátlan arcát.

- Ez, mind igaz. - Jobbját nyújtotta a fekete szépség, amit pár másodpercnyin tétovázás után a lány el is fogadott.

Egymás mellett haladva hagyták el a termet, és haladtak a sötét folyosón egészen a következő fa ajtóig. Az ajtó mögött egy asztal volt rajta egy üveggömbbel, melyben a lány alvó teste volt látható.

Ijedten hátrált egészen a falig, miközben a fejét rázta, hitetlenségét jelezve.

- Ne félj. A tested biztonságban van a pokol mélyén. - Lágyan tekintett rá a fekete, próbálta megnyugtatni a zavart elmét, de fogalma sem volt róla, hogy mit tehetne.

- Csak addig védtek meg míg szükségetek van rám. - Szólalt meg váratlanul Emily, annyira ő sem őrült meg, hogy megbízzon az ördögben.

- Csak addig kellek nektek míg kiderül, hogy a segítségemmel legyőzhetitek- e az angyalokat, elfoglalva így a mennyet és pusztulást hozva a földre. -  Úgy olvasott a szemben vélő tekintetéből, mintha egy nyitott, könyv lenne, és ez megijesztette a feketét. Eddig senki nem olvasott így belőle.

- Mi van akkor, hogy ha nem kérek a védelmetekből? - Nézett haragosan a fekete szemekbe.

- Ez nem akarat kérdése. Minden este, mikor álomra hajtod azt a csinos kis fejecskédet ide kerülsz. Nappal nem mernek megtámadni az angyalok, túl nagy a lebukás veszélye. - Erősen megragadta csuklóját és szorosan magához rántotta a dermedt lányt, aki rettegve nézett fogva tartója sötét szemeibe, melyek úgy csillogtak akár a gyémánt, rabul ejtve őt. Mellkasuk minden lélegzetvételnél összeért, kellemes borzongás járta át, karja libabőrös lett.

- Világosan beszéltem? - Kérdezte Lucifer határozottan, s minden amit eddig látott a lány, azonnal eltűnt a szemeiből. Újra ugyan az az érzelemmentes tekintettel találta magát szembe, ugyan azzal a rideg és fagyos arc tekintett vissza rá, mint eddig oly sokszor.

- Igen. - Felelte elfúló hangon a lány.

- Lassan hajnalodik, ideje, hogy vissza térj az emberek közé. - Lassan minden eltűnt körülötte, az egész szoba a homályba vészett, de még hallotta Lucifer vérfagyasztó hangját körülötte. - Ne feledd, erről senkinek sem beszélhetsz.

Rémülten ébredt álmából, teste úszott az izzadságban, mellkasa rettentően szúrt, mintha szívét tépték volna ki. Remegő lábakkal próbált felállni, de térdei összerogytak súlya alatt. Hatalmas fájdalom nyomta törékeny szívét, félt, s tekintete hitetlenségről árulkodott.

Hirtelen ötlettől vezérelve rendbe szedte magát, és a közeli templomba sietett.