Első álom.*

Első álom.

Emily izzadtan forgolódott álmában. Rémálom gyötörte törékeny lelkét. Apró verejték cseppek gyöngyöztek homlokán, miközben izmai megfeszültek.

Fogalma sem volt róla, hogy hol lehet. Tudat alatt tudta, hogy ez az egész csak álom, még is oly valóságosnak vélte az egészet, a sötét falakat, a hideg fém rácsokat, melyek elzárták útját, hogy lassan kezdte azt hinni, hogy ez a valóság. Tekintetét elhomályosította a félelem és a rettegés. Képtelen volt józanul gondolkodni.

Néhány perc múlva lánc csörgés zavarta meg gondolat menetét. Ijedten húzódott az egyik sarokba összekuporodva.

Rettegve nézte, ahogyan az előtte álló lény egy kulcscsomót vesz elő a zsebéből, majd kitárja cellája ajtaját így egyre közelebb kerülve hozzá.

Reszketve nézett az előtte álló lényre. Soha az előtt nem látott ehhez hasonlító torszülőtett. Karjai helyett csápok lógtak szorosan a teste mellett, szemfogai akár az elefánt agyarai úgy lógta ki a szájából, testét zöld nyálkás bőr fedte. Undorodva tűrte, hogy a lény szorosan átölelje karcsú derekát, és magával vigye a sötét folyosón keresztül.

Lassítani kezdtek, hatalmas fa ajtó előtt álltak meg, melyet a lény egyszeriben berúgott a lábával. Az ajtó hangosan nyikorogva tárult ki előttük, ezzel bejutást engedve a vendégeknek.

Hatalmas hangzavar támadt, hangos morgások, hörgések, és egyéb megállapíthatatlan hangok tömkelege egyesült.

Akaratlanul húzódott közelebb Emily a lényhez, ahogy tekintete végigpásztázta a helységet. Több millió nyálkás, pikkelyes, csápos és egyéb undormányok figyelték a lány minden apró mozdulatát, mintha csak azt várnák,  mikor dobják közéjük, hogy darabokra téphessék.

Meglepődve pillantott fel a lány, ahol az erkélyen fekete szárnyas angyalok ültek. Legalább is a szárnyak alapján angyalnak tűntek, de tekintetük egészen mást sugárzott. Fekete íriszeiket szabadon legeltették a lányon, miközben érzelemmentes arccal figyelték az eseményeket.

A lény, mely eddig cipelte lassan elengedte, és a földre ültette Őt. A terem azon nyomban elcsendesedett, érezni lehetett a vibáró feszültséget. Mindenki lélegzet visszafojtva figyelte az eseményeket.

Tekintetét felvezette az előtte lévő lépcsőn, egész a lépcső tetején ülő szintén fekete szárnyú alakra.

Hatalmas termete megrémítette a lányt. Magasztosan tekintetét töretlenül pihentette az előtte ülő törékeny teremtésre. Lassan felállt és elindult, hogy jobban szemügyre vegye a jövevényt. Fekete haja tökéletesen illett fekete szemeihez, melyek vadságot és veszélyt sugároztak. Arcvonásai természet ellenesen gyönyörűek voltak. Emily megbabonázva nézte a felé közeledő, fekete szépséget, tekintetét egy pillanatra sem vette le róla. Figyelemmel kísérte annak minden apró mozdulatát, Kecses járását, haját, melyet a szél az arcába söpört, ajkait mellyek lassan elváltak egymástól, mély férfias hangját, amely keményen és határozottan szólította meg Őt.

- Mondd, ember, tudod e, hogy hol vagy? - Erősen megszorította a lány állát, ajkait összepréselte, ha akart volna se tudod volna megszólalni a lány. Fájdalmában felszisszent, de ez egyáltalán nem zavarta kínzóját, sőt épp ellenkezőleg, szórakoztatónak találta, ahogyan a lány teste megremeg a félelemtől, szemei könnyekkel telnek meg, melyek végig szántják sápadt arcát.

Hirtelen elengedte a lányt, aki azonnal az állához kapott és masszírozni kezdte. Gyönyörű arca eltorzult a fájdalomtól.

- Válaszolj, ha kérdezlek! - Hatalmas tenyere hangosan csattant Emily arcán, aki erőtlenül hanyatlott a hideg kőre. Arca rettenetesen égett az ütés helyén. Enyhe sós ízt érzett a szájában. Ijedten kapott ajkaihoz, hogy letörölje a vért a szája széléről, de nem volt erre szüksége. Támadója köz elhajolt arcához, egyenesen a lány szemébe nézve, majd nyelvével körbe nyalta áldozata ajkait, eltüntetve ezzel a vért. Megbabonázva tűrte, hogy a férfi végig nyalja a száját, a félelemtől meg mozdulni sem mert, csak tűrte szép csendben, hogy azt tegyen vele amit akar.

- Nem. - Lehelte az előtte guggoló ajkaiba válaszát, mire az azonnal talpra állt.

- Nah, látod. Tudunk mi szót érteni is egymással. Ha elsőre válaszoltál volna, megspórolhattál volna magadnak egy kis fájdalmat. - Gonoszul elmosolyodott, majd vissza ült a lépcső tetejére, és onnan nézte a halálra rémült lányt. Szőke haja eltakarta könny áztatta arcát, mellyel töretlen bámulta a padlót. Testtartása görnyedt volt, esetlenül térdelt a hideg talajon, miközben néha-néha teste megrázkódott a sírástól. Sosem gondolta volna az előtt, hogy egy ember ennyire szép is lehet. Számára az emberek undorító, és szánalmas lények voltak, akik a földi örömöket habzsolták, megfeledkezve arról, hogy bizony egytől egyig ide jut majd, és ehhez neki a kisujját sem kellett mozdítania. Nem kellett bűnös dolgokat suttogni az ártatlan gyermeteg elmébe, hisz így is úgy is mind magától válik bűnössé, akarva vagy akaratlanul, de a végén mind nála kötöttek ki.

- A pokolban vagy. - Érdeklődve figyelte a lány reakcióját, aki hitetlenkedve kapta fel a fejét. Szemeiben ott lobogott annak a vágya, hogy lassan úgy is felébred és a puha párnák között találja magát, és ebben igaza volt. Lassan hajnalodik és az álom véget ér, Ő pedig felébred, abban a hitben ringatva magát, hogy az egész csak álomvolt, és ez nem fog megismétlődni.

Részben igaza is volt. Felébred, és álomnak hisz mindent amit itt élt át, de amint ismét leszáll az éjj és Ő álomra hajtja a fejét, újra itt találja magát.