2014. szeptember 22., hétfő

Harmadik álom/ébren*

Harmadik álom/ébren*

Messziről hallani lehetett a templomból kiszűrődő istentiszteletet. Halkan leült az utolsó padba, majd onnan figyelte az eseményeket.
Gyermek korában gyakran járt misére, így nem érezte annyira kellemetlenül magát. Türelmetlenül várta a szertartás végét, addig is elmélyülten tanulmányozta a falakon lévő festményeket és szobrokat. A templomon körbe Jézus kereszt útja volt látható, mind a 14 állomás tökéletesen látható volt. Itt-ott megkopott a több évtizedes festék, de még így is gyönyörű volt. Az oltár előtt pedig az angyalok és a bukottak harca volt felfestve.
Párperc elteltével a mise véget ért, és a hívek egyesével elhagyták a templomot. 
Emily azonnal a sekrestyébe sietett, ahol a papot találta aki éppen az egyik hívővel beszélgetett.
- Atyám. - Szólította meg bátortalanul a lány, majd közelebb merészkedett a csuhás alakhoz.
- Miben lehetek a szolgálatodra gyermekem? - A pap gyengéden nézett az előtte álló zavart lányra. Haja itt ott felvette az úsz árnyalatot, arcán apró ráncok jelentek meg, barna szemi szeretetet és megértést sugárzott. Egész lényéből áradt a szeretet.
- Érdeklődni szeretnék atyám. Mit tud az angyalokról és a nephilimekről? - Emily félve pillantott fel az előtte álló fekete ruhás alakra, kinek tekintete meglepődött volt.
- Foglalj helyet, hosszú lesz, elég sok mindent tudok neked mesélni - Mosolyogva kihúzott egy széket a lánynak, majd ülve folytatta mondókáját.
- Az angyalok például a szeráfok, a kerubok. Mind isten szolgái, kiket az Úr azért teremtett, hogy az embereket szolgálják. Az őrangyalok például mindig velünk vannak és vigyáznak ránk. De ez így elég tág fogalom, mit is szeretnél pontosan tudni?
- A bukottaknak születhetett gyermeke egy angyaltól? - A pap halkan elnevette magát, és mosolyogva nézte a zavart lányt.
- Nem, ez lehetetlenség. Persze a nephilimek az angyalok és emberek szülöttei, de hogy egy angyal és egy bukott gyermeket nemzene ez ne haragudj kedvesem de nevetséges. - Láthatóan jót szórakozott a lány ostoba kérdésen, ami lehet, hogy nem is volt, oly ostoba mint amilyennek hangzott?!
- Értem, atyám. És a bukottak, kapcsolatba tudnak lépni az emberekkel, mondjuk az álmukon keresztül? - A pap egyre furcsábban méregette Emilyt, feltehetőleg megkérdőjelezte magában, hogy vajon épp elméjű-e az előtte ülő teremtmény, de magára erőltetett egy mosolyt és válaszolt.
- Természetesen, nem, hacsak a személy, nem végzett spirituális cselekményeket, mint például szellemidézés, vagy az ehhez hasonló butaságok. Gyermekem, mik ezek a fura kérdések? - Az atya elképedve nézte az előtte ülőt, aki feltűnően kerülte a tekintetét.
- Puszta kíváncsiság atyám. - Mosolygott édesen, majd visszatette a széket, és köszönés nélkül távozott.
Útja egyenesen a könyvtárba vezetett.
Elmélyülten nézegette a poros könyveket, de egyik sem nyújtott segítséget problémájára. Csupa hasznavehetetlen információkat sajátított el, de egyik sem elégítette ki tudás vágyat. Fáradtan masszírozta meg orrnyergét, majd haza felé vette az irányt.
Megkönnyebbülve nyújtózkodott fél órával később egy kád forró fürdőben. Idegei pattanásig feszültek, úgy érezte, kezd megtébolyulni.
Óvatosan kiszállt a nyugtató habfürdőből, s maga köré tekerte egy puha törölközőt.  Hosszan nézte a tükörből visszanéző méz szőke hajú lányt. Kedvesen mosolygott tükörképére, de mikor az nem viszonozta a mosolyt, rettegés fogta el. Jobb karját magasba emelte, tükörképe azonban mozdulatlan maradt. Lassan közelebb sétált a tükörhöz, s lágyan megérintette. Ujjai enyhe ellenállásba ütköztek, majd áttört a nyálkás anyagon. Undorodva nézte, ahogy karján végig folyik a szürke, nyálkás folyadék. Hirtelen egy kar nyúlt ki a tükör túl oldaláról, s Emily-t hívogatta.

-       Gyere. – Suttogta lágyan, a hang. Emily, rettegve szaladt a hálószobába, hamar magára kapkodta a ruháit, s kiszaladt az éjszakába.  

2014. szeptember 16., kedd

Második álom.*

Második álom.*

Emily ismét reszketve forgolódott ágyában. Nehezen tudta magát rá szánni az alvásra, félt, hogy ismét rémálma lesz és azon a szörnyű helyen találja magát.
Félelme nem bizonyult hiába valónak, hisz alig hogy lehunyta gyönyörű szemeit, ismét a koszos és büdös cellában találta magát, ahol előző éjjel. Pár másodperc múlva megjelent a lény, mely tegnap éjjel is elragadta a remegő lányt, aki ezúttal minden erejét összeszedve kapálózott a csápok között. Erőfeszítései hiába valóak voltak, újra kinyílt a faajtó, ahol minden szem rászegeződött, majd a földre dobta a lány.
A lány nehézkesen talpra állt és töretlenül nézett a felé közeledő fekete alak szemébe. 
- Köszöntelek ismét köreikben. - Mosolygott a lányra gonoszul, miközben kitárt karokkal fordul körbe a teremben.
- Miért vagyok itt? - Hangja közel sem csengett, olyan határozottan, mint ahogyan azt Ő szerette volna, sokkal inkább hangozott egy gyermek vékony elkeseredett segélykiáltásához.
- Gondolom te is hallottál már az angyalokról. Isten hű szolgáiról, akik az emberiséget szolgálják. - Mondta unottan. - Minden angyal természeténél fogva jó. Persze vannak kivételek, itt vagyunk például mi, bukottak. A szeráfok az angyalok karának elsői közé tartoznak, ők voltak azok akiket a Teremtő elsőként teremtett az angyalok közül. Ők az ószövetség kegyetlen bosszúállói, akik lesújtanak az emberiségre, mikor  isten csalódik az emberekben. Módszereik közel sem voltak barátságosnak, sokkal inkább erőszakosak és kegyetlenek. Hanyatlásuk akkor következett be, mikor a Megváltó született. A bosszúállást pedig felváltotta a megbocsátás. Így rájuk már nem volt szükség az emberek között, az Úr visszahívta Őket. Makacs hitbuzgóságuk miatt, nem mind téretek vissza, szellemük tovább élt az emberek között. Néhányan képesek egyesülni a halandókkal így megszállva a testet. -  Lelkesen magyarázott a lánynak, aki igyekezett mindent felfogni, több-kevesebb sikerül. Emily üveges tekintettel hallgatta végig a fekete alakot, aki teljesen elmerült mondandójában. Fogalma sem volt róla, hogy mi köze az angyaloknak hozzá, vagy éppen fordítva.
- Nem értem. - Felelte szemlesütve a szőke szépség.
- Most mondanám a lényeget, ha nem vágnál közbe. - Mordult rá. - Tehát, édesanyád, egy szeráf volt, apád pedig bukott. A történetem során, még nem fordult elő, ilyen eddig. Nem tudhatjuk, hogy jó vagy e vagy rossz, de annyi biztos, hogy a szabálymániások a véredet akarják. Míg nem derül ki, hogy melyik oldalhoz tartozol és milyen képességekkel rendelkezel, addig itt maradsz biztonságban. Te lehetsz a világ legerősebb angyala.
- Ez nevetséges. Ez csak egy buta álom. - Zavarodottan járkált a lány össze-vissza, miközben idegesen tördelte ujjait. Olyan volt, akár egy megtébolyult ember, aki elvesztette józan eszét. Csak járkált összevissza, könnyei megállás nélkül törtek elő, mély kék szemeiből eltorzítva hibátlan arcát.
- Ez, mind igaz. - Jobbját nyújtotta a fekete szépség, amit pár másodpercnyin tétovázás után a lány el is fogadott.
Egymás mellett haladva hagyták el a termet, és haladtak a sötét folyosón egészen a következő fa ajtóig. Az ajtó mögött egy asztal volt rajta egy üveggömbbel, melyben a lány alvó teste volt látható.
Ijedten hátrált egészen a falig, miközben a fejét rázta, hitetlenségét jelezve.
- Ne félj. A tested biztonságban van a pokol mélyén. - Lágyan tekintett rá a fekete, próbálta megnyugtatni a zavart elmét, de fogalma sem volt róla, hogy mit tehetne.
- Csak addig védtek meg míg szükségetek van rám. - Szólalt meg váratlanul Emily, annyira ő sem őrült meg, hogy megbízzon az ördögben.
- Csak addig kellek nektek míg kiderül, hogy a segítségemmel legyőzhetitek- e az angyalokat, elfoglalva így a mennyet és pusztulást hozva a földre. -  Úgy olvasott a szemben vélő tekintetéből, mintha egy nyitott, könyv lenne, és ez megijesztette a feketét. Eddig senki nem olvasott így belőle.
- Mi van akkor, hogy ha nem kérek a védelmetekből? - Nézett haragosan a fekete szemekbe.
- Ez nem akarat kérdése. Minden este, mikor álomra hajtod azt a csinos kis fejecskédet ide kerülsz. Nappal nem mernek megtámadni az angyalok, túl nagy a lebukás veszélye. - Erősen megragadta csuklóját és szorosan magához rántotta a dermedt lányt, aki rettegve nézett fogva tartója sötét szemeibe, melyek úgy csillogtak akár a gyémánt, rabul ejtve őt. Mellkasuk minden lélegzetvételnél összeért, kellemes borzongás járta át, karja libabőrös lett.
- Világosan beszéltem? - Kérdezte Lucifer határozottan, s minden amit eddig látott a lány, azonnal eltűnt a szemeiből. Újra ugyan az az érzelemmentes tekintettel találta magát szembe, ugyan azzal a rideg és fagyos arc tekintett vissza rá, mint eddig oly sokszor.
- Igen. - Felelte elfúló hangon a lány.
- Lassan hajnalodik, ideje, hogy vissza térj az emberek közé. - Lassan minden eltűnt körülötte, az egész szoba a homályba vészett, de még hallotta Lucifer vérfagyasztó hangját körülötte. - Ne feledd, erről senkinek sem beszélhetsz.
Rémülten ébredt álmából, teste úszott az izzadságban, mellkasa rettentően szúrt, mintha szívét tépték volna ki. Remegő lábakkal próbált felállni, de térdei összerogytak súlya alatt. Hatalmas fájdalom nyomta törékeny szívét, félt, s tekintete hitetlenségről árulkodott.
Hirtelen ötlettől vezérelve rendbe szedte magát, és a közeli templomba sietett. 

2014. szeptember 8., hétfő

Első álom.*

Első álom.

Emily izzadtan forgolódott álmában. Rémálom gyötörte törékeny lelkét. Apró verejték cseppek gyöngyöztek homlokán, miközben izmai megfeszültek.
Fogalma sem volt róla, hogy hol lehet. Tudat alatt tudta, hogy ez az egész csak álom, még is oly valóságosnak vélte az egészet, a sötét falakat, a hideg fém rácsokat, melyek elzárták útját, hogy lassan kezdte azt hinni, hogy ez a valóság. Tekintetét elhomályosította a félelem és a rettegés. Képtelen volt józanul gondolkodni.
Néhány perc múlva lánc csörgés zavarta meg gondolat menetét. Ijedten húzódott az egyik sarokba összekuporodva.
Rettegve nézte, ahogyan az előtte álló lény egy kulcscsomót vesz elő a zsebéből, majd kitárja cellája ajtaját így egyre közelebb kerülve hozzá.
Reszketve nézett az előtte álló lényre. Soha az előtt nem látott ehhez hasonlító torszülőtett. Karjai helyett csápok lógtak szorosan a teste mellett, szemfogai akár az elefánt agyarai úgy lógta ki a szájából, testét zöld nyálkás bőr fedte. Undorodva tűrte, hogy a lény szorosan átölelje karcsú derekát, és magával vigye a sötét folyosón keresztül.
Lassítani kezdtek, hatalmas fa ajtó előtt álltak meg, melyet a lény egyszeriben berúgott a lábával. Az ajtó hangosan nyikorogva tárult ki előttük, ezzel bejutást engedve a vendégeknek.
Hatalmas hangzavar támadt, hangos morgások, hörgések, és egyéb megállapíthatatlan hangok tömkelege egyesült.
Akaratlanul húzódott közelebb Emily a lényhez, ahogy tekintete végigpásztázta a helységet. Több millió nyálkás, pikkelyes, csápos és egyéb undormányok figyelték a lány minden apró mozdulatát, mintha csak azt várnák,  mikor dobják közéjük, hogy darabokra téphessék.
Meglepődve pillantott fel a lány, ahol az erkélyen fekete szárnyas angyalok ültek. Legalább is a szárnyak alapján angyalnak tűntek, de tekintetük egészen mást sugárzott. Fekete íriszeiket szabadon legeltették a lányon, miközben érzelemmentes arccal figyelték az eseményeket.
A lény, mely eddig cipelte lassan elengedte, és a földre ültette Őt. A terem azon nyomban elcsendesedett, érezni lehetett a vibáró feszültséget. Mindenki lélegzet visszafojtva figyelte az eseményeket.
Tekintetét felvezette az előtte lévő lépcsőn, egész a lépcső tetején ülő szintén fekete szárnyú alakra.
Hatalmas termete megrémítette a lányt. Magasztosan tekintetét töretlenül pihentette az előtte ülő törékeny teremtésre. Lassan felállt és elindult, hogy jobban szemügyre vegye a jövevényt. Fekete haja tökéletesen illett fekete szemeihez, melyek vadságot és veszélyt sugároztak. Arcvonásai természet ellenesen gyönyörűek voltak. Emily megbabonázva nézte a felé közeledő, fekete szépséget, tekintetét egy pillanatra sem vette le róla. Figyelemmel kísérte annak minden apró mozdulatát, Kecses járását, haját, melyet a szél az arcába söpört, ajkait mellyek lassan elváltak egymástól, mély férfias hangját, amely keményen és határozottan szólította meg Őt.
- Mondd, ember, tudod e, hogy hol vagy? - Erősen megszorította a lány állát, ajkait összepréselte, ha akart volna se tudod volna megszólalni a lány. Fájdalmában felszisszent, de ez egyáltalán nem zavarta kínzóját, sőt épp ellenkezőleg, szórakoztatónak találta, ahogyan a lány teste megremeg a félelemtől, szemei könnyekkel telnek meg, melyek végig szántják sápadt arcát.
Hirtelen elengedte a lányt, aki azonnal az állához kapott és masszírozni kezdte. Gyönyörű arca eltorzult a fájdalomtól.
- Válaszolj, ha kérdezlek! - Hatalmas tenyere hangosan csattant Emily arcán, aki erőtlenül hanyatlott a hideg kőre. Arca rettenetesen égett az ütés helyén. Enyhe sós ízt érzett a szájában. Ijedten kapott ajkaihoz, hogy letörölje a vért a szája széléről, de nem volt erre szüksége. Támadója köz elhajolt arcához, egyenesen a lány szemébe nézve, majd nyelvével körbe nyalta áldozata ajkait, eltüntetve ezzel a vért. Megbabonázva tűrte, hogy a férfi végig nyalja a száját, a félelemtől meg mozdulni sem mert, csak tűrte szép csendben, hogy azt tegyen vele amit akar.
- Nem. - Lehelte az előtte guggoló ajkaiba válaszát, mire az azonnal talpra állt.
- Nah, látod. Tudunk mi szót érteni is egymással. Ha elsőre válaszoltál volna, megspórolhattál volna magadnak egy kis fájdalmat. - Gonoszul elmosolyodott, majd vissza ült a lépcső tetejére, és onnan nézte a halálra rémült lányt. Szőke haja eltakarta könny áztatta arcát, mellyel töretlen bámulta a padlót. Testtartása görnyedt volt, esetlenül térdelt a hideg talajon, miközben néha-néha teste megrázkódott a sírástól. Sosem gondolta volna az előtt, hogy egy ember ennyire szép is lehet. Számára az emberek undorító, és szánalmas lények voltak, akik a földi örömöket habzsolták, megfeledkezve arról, hogy bizony egytől egyig ide jut majd, és ehhez neki a kisujját sem kellett mozdítania. Nem kellett bűnös dolgokat suttogni az ártatlan gyermeteg elmébe, hisz így is úgy is mind magától válik bűnössé, akarva vagy akaratlanul, de a végén mind nála kötöttek ki.
- A pokolban vagy. - Érdeklődve figyelte a lány reakcióját, aki hitetlenkedve kapta fel a fejét. Szemeiben ott lobogott annak a vágya, hogy lassan úgy is felébred és a puha párnák között találja magát, és ebben igaza volt. Lassan hajnalodik és az álom véget ér, Ő pedig felébred, abban a hitben ringatva magát, hogy az egész csak álomvolt, és ez nem fog megismétlődni.
Részben igaza is volt. Felébred, és álomnak hisz mindent amit itt élt át, de amint ismét leszáll az éjj és Ő álomra hajtja a fejét, újra itt találja magát.